Ruhanélkül fekszünk kinőtt díványomon,
tolongunk.Ki-ki a maga térfelén,
márha ez lehetséges.
Hosszú idő óta csak az ágyam beszélt
és mi némán tűrtük,egymást magunkban,
Míg...elnem mentél.
Lábad között a szíved
Még ugyanazt a ritmust pumpálta kezembe,
Az enyém elernyedt apró tenyeredbe
...egyébként te találtad ki...
Hogy így fogjuk egymásét.
Egyikünk tönkreteszi ezt a világot
(..pedig azt beszéltük örökre bírnánk így!)
És felteszi az első kérdést,olyan halkan,
óvatosan ahogy a lemezjátszó tűjét szegezik
a frissen kibontott bakelitre.
-Hallod ezt?...dejó.
-Mit?
-Tényleg nem hallod???
-De mit?
-Nem hallod a csöndet?
-Hülyeség.A csönd hallgathatatlan...hallatlan.
-Én mégis figyelek rá....Ott van minden zenében.
Süket némák szemében...Könyvek belsejében...
Bedobott ablakok kiszáradt keretében...
Kidobott kóbor kutyák tekintetében...
Eldobott cigaretta csikk párolgó füstjelében...
Késő esti pocsolya tükrében...
Első orgazmus hevében...
És ott van minden el nem mondott szóban.
Kifogyott tollban...kifogyott a tollam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése